Erdélyi Zsuzsanna emlékére
- Részletek
- Kategória: Hírek
- Megjelent: 2015. február 15
- Találatok: 2952
A vonaton ültem tegnap, február 13-án, kora délután hazafelé tartva Budapestre Szegedről, amikor megcsörrent a telefonom: Dobozy Miklós, volt egyetemista évfolyamtársam hívott: édesanyja, Erdélyi Zsuzsanna déli egy órakor elhunyt. Első döbbenetemben még a részvétnyilvánításról is elfeledkeztem, csak annyit motyogtam: nyugodjék békében.
A veszteség nagy - és nemcsak a családé. Nehéz ilyenkor szavakat találni, hogy ne tűnjék közhelyesnek. Erdélyi Zsuzsanna halálával megszűnt egy nagyhatású, egyszemélyes intézmény és eltávozott egy sokunkat önzetlenül, szinte anyai gondoskodással segítő, bátorító, mindenre érzékeny, tudásában naprakész, határozott értékrendű, nagyműveltségű kutató, pályatárs. 94 éves volt. Végig megőrizte friss szellemiségét, érdeklődését, tervei voltak még.
A magyar művelődéstörténetben neves családból származott. Nagyapja, Erdélyi János (1814-1861) a 19. század neves folklórgyűjtője, írója, filozófusa volt. Születésének kétszázadik évfordulójára rendezett emlékülésen tavaly ősszel még Zsuzsa néni is beszélt. Édesapja, Erdélyi Pál (1868-1936) irodalomtörténész, kolozsvári egyetemi tanár, könyvtárigazgató volt. Ezzel a családi háttérrel Erdélyi Zsuzsanna filológiát tanult, magyar-olasz-filozófia szakon végzett 1944-ben, és külügyi pályára készült.
Ennek kiteljesedését azonban az 1948-as kommunista hatalomátvétel meghiúsította. Dobozy Elemér belgyógyász orvossal, egyetemi magántanárral kötött házasságából négy gyermekük született.
Az 1950-es évek elejétől egy évtizeden át a Lajtha László által vezetett népzenei kutatócsoport munkatársa volt, annak megszűnése után a Néprajzi Múzeum Népzenei Osztályán dolgozott. 1971-ben került a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatócsoportjába. Innen 1986-ban ment nyugdíjba. Állását, íróasztalát én örököltem.
Erdélyi Zsuzsanna nevéhez leginkább az *archaikus imádságok* műfajának leírása és elemzése kötődik, amit az egész magyar nyelvterületen, évtizedeken át folytatott és sok tízezer szöveget rögzítő kutatása alapozott meg. Ezeket a sokszor szürrealista, máskor nyers naturalista, veretes nyelvű imádságokat, amelyek nagy része Jézus szenvedéséről és Mária anyai fájdalmáról szól, könyvek, tanulmányok sokaságában tette közkinccsé.
És az egész országot átfogó, templomokban tartott előadásaival. Egy nyomaiban a középkorig, a ferences lelkiségig, vagy a barokk szellemiségéig visszanyúló, egész Európában ismert imádsághagyományt tárt fel, amit más népeknél az írásbeliség, nálunk a szóbeliség őrzött meg napjainkig, megmutatva vallásos költészetünk szépségét és mérhetetlen gazdagságát, a kereszténység és a magyar nemzeti kultúra szoros összefonódását.
A tudományos közéletben is szerepet vállalt. 1980-ban, még Bálint Sándorral együtt indította el az esztergomi népi vallásosság gyűjteményt, vezető szerepet vállalt a Keresztény Értelmiségiek Szövetségében, újabban pedig a Magyar Művészeti Akadémia népművészeti tagozatának munkájában.
Munkásságáért számos elismerést kapott itthon és külföldön: Népművészeti Európa-díj, Pitré-díj, Stephanus-díj, Kossuth-díj. Legnagyobb elismerést azonban a körülötte szerveződő fiatalabb pályatársak, költőink és előadóművészeink szeretete és egy nemzet megbecsülése jelentette. Életműve a Magyar Örökség része.
Veszteségünk nagy. És nagy a felelősségünk. Vajon tudjuk-e folytatni a magyar vallási kultúra kutatását hasonló szellemiséggel, elkötelezettséggel úgy, ahogyan azt Erdélyi Zsuzsanna a boldoggá avatás előtt álló Bálint Sándortól átvette és végezte, s ami most már örökségükként a mi kezünkbe adatott?
A gyász első fájdalmában megköszönjük a gondviselő Istennek, hogy nekünk adta őt, hogy tanulhattunk tőle tudósi alázatot, emberi tartást és kitartást a munkában, szolgáló szeretetet, hűséget és elkötelezettséget a hitben, a magyarság és az Ember szolgálatában! Az irgalmas Isten biztosan beteljesíti rajta egy bácskai archaikus imádság záradékát: "Aki ezt az imádságot este, reggel elmondja, halála óráján egyenesen a mennyországba megy. - Amen."
Budapest, 2013. február 14.
Barna Gábor
